HTML

Digitális térplasztika, vagy amit akartok

Miről? Mindenről. Arról ami éppen történik. Itt, máshol. Nem vagyok jós... Azt viszont tudom, hogy egy vödör mészről is lehet "sikerpostot" írni. Hogy hogyan? Na remélem ez fog most kiderülni...

Friss topikok

2007.07.29. 12:41 Doctor

Fogalmam sincs

Újra és újra sikerül... Mikor elindulok este bennem van a vágyakozás, a remény, hogy talán most, talán ma végre sikerül egy normális estét összehozni. Mikor SEMMI nem történik, mikor csak öregurasan elbeszélgetünk, csak sör, csak vízpart, csak halk zene. Persze az ember érzi, pontosan tudja, hogy minden lépéssel közelebb kerül ahoz, hogy ezt az állapotot ma este is elkerülje. Aztán azt veszi észre, hogy arról beszélget, hogy már csak ötven évre van elegendő olaj a földön és miből van a smaragd. Tántorgó emberek, néhány erőtlen mosoly, lányok szemtelenül kevés ruhában és ez "csak" vidék. Pár órával a reményteljes érkezés után ez az este is elveszett, már látszik, hogy tervezni kár volt. Félreértés ne essék, nem kellemetlen a helyzet, csak furcsa. A nemvárt események és mondatok, úgy zuhannak az emberre, olyan zsibongással veszik körül, hogy az izmok elernyednek, nem tudnak küzdeni ellenük. Mit teszünk ilyenkor? Asszimilálódunk. Ekkor ragyognak fel a választás következő ösvényei:
I. Az ember lerészegedik, így kizárván a valóságot hullámzik a szavakon, amiket már egyáltalán nem is ért. És mivel ilyenkor az emlékek előszeretettel pattannak le az agy etil által leeresztett vasfüggönyéről, a gondtalanság, ha csak időlegesen is, de garantált.
II. Esteleg más hangulatnövelő szerekhez nyúl a nép. Nos erről csak annyit, hogy a hatás itt is hasonlatos az első pontban felvázoltakhoz, természetesen vannak nyilvánvaló különbségek.
III. Végül előállhat az az érdekes szituáció, hogy az ember annyira lebénul az őt érő ingerektől, hogy csak ül és mint valami sokatlátott filozófus nagyokat hümmög az éppen előtte összeső részeg haláltusáján.
Nyilván ez nem teljes kép. A boldogan beszélgető  társoságok a reklámarcok. Rájuk tekintve nyer erőt újabb körre az arcszeszesüveget szorongató punk, vagy éppen, hogy egy barátom szófordulatával éljek, a fakanállal ereit vagdosó emós. Ezeket a vidám pontokat szúrják ki a túristák, a partifotósok, meg a zsebtolvajok is. Nem egy állandó réteg, egyszer te, holnap a szomszéd, meg mások.
Hajnalra enyhül a hatás, de ekkor már túl álmos vagy hogy bármibe belekezdj, utolsó erőddel a felkelő napot szidod, hogy már megint a szemedbe süt. Mégis az ember hozzászokik ezekhez az estékhez, sőt függővé válik, hiányoznak neki. Most taulságot is kellene levonni, de ez már nem fog menni, lehet mert nincs is, vagy mert nem érdemel annyit az egész, hogy belemenjünk.
Végül pedig, hogy stílusosan zárjuk le ezt az egészet, a kevésbé kifejtett II. ponthoz egy kis adalék:

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://vanbennerepa.blog.hu/api/trackback/id/tr42127500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.